3. Jó, de akkor most merre előre?
Mi az, ami tényleg megadja a megoldást.


A saját példámmal igyekszem neked mindezt megvilágítani, aztán rátérünk a lényegre ami így már tényleg világossá fog válni előtted is, azaz megnézzük most te mit tehetsz ennek érdekében.

Jómagam 1996-ban voltam először olyan helyzetben, hogy keresnem kellett olyan megoldást, amivel megoldhatom azt, hogy ne alázzanak meg az akkor még utcákon zajló gyorsulási versenyeken.

Volt egy szép Corvette-em és nem mertem szétszedni a motorját mert nagyon féltettem-akkor még azt gondoltam, hogy a gyári összeszerelésnél nincs jobb- viszont volt egy-két M3-as, 300 ZX biturbo ami komoly ellenfélnek bizonyult.

Olvasgattam amerikai újságokat mint a Hot Rod stb. és láttam, hogy van valami nitró aminek a neve is tetszett ráadásul azt ígérték, hogy 150 Le-vel erősebb lesz és magam is be tudom szerelni.
Á, gondoltam ez nem nekem való, valami szerényebbel kéne kezdeni.

Aztán pár hónap múlva Amerikába utaztunk ahol felkerestem a környék összes tuningboltját, és heti három alkalommal a versenypályán tátottam a számat és faggattam a versenyzőket- akik abszolút hétköznapi emberek voltak és nagyon sokat segítettek. Sikerült jó sok időt eltölteni egy olyan műhelyben ahol utcai autókat építettek gyorsulási versenyre. Itt tanultam meg a nitró beépítés alapjait.

Hazafelé a bőröndben már benn volt a Corvette-hez való nitró szett és alig vártam, hogy berakhassam és kipróbáljam.

Az eredmény brutális volt. Elvittem leméretni de a mérőpadon még slick-kel is elpörgött a gumi.
A gyorsulásin is meg volt az eredménye. Én lettem a nitrós ember és sorra nyertük az akkor még a Pannoniaring-en lévő gyorsulásikat.

Tök mindegy volt, hogy összkerekes autó ellen kell kiállni, vagy rally autó ellen nem számított mert, ha le is rajtol akkor majd utolérem. Az egész nitró cucc akkoriban 700 USD -be került ami akkor 210.000.- volt szemben a motorépítés millióival és buktatóival.

Ezt a kis regét azért írtam le neked, hogy lásd én hogyan kezdtem és jutottam a nitró felhasználásához.

Jó, de az egy 5.700 köbcentis V8-as motor volt viszont sokan jöttek hozzám azzal a kérdéssel, hogy az ő autójukba is lehetne-e? Hát nem lehetett mert nem volt kapható kisebb motorokhoz.
Nem sokkal később elhatároztam, hogy létrehozok olyan nitró rendszert amit lehet használni akár 1.600 köbcentis vagy annál kisebb ráadásul computervezérelt befecskendezős motorokon. Szerencsére a nagy amerikai nitrós cégek is kihoztak ilyeneket úgyhogy nagyképűség volna azt állítani, hogy én találtam ki, inkább azt mondanám, hogy felhasználtam a náluk látottakat és adaptáltam az Európában futó típusokra.

Ezért újra elmentem az USA-ba, hogy ezt is megtanuljam mindezt a "nagy ősöktől ".
Egyébként azóta is jó együttműködés van közöttünk és vannak olyan alkatrészek a nitró rendszerünkben amelyeket tőlük rendelünk, sőt technikai kérdésekben is többször konzultáltunk.

Azóta eltelt 11 év és nagyon sok fejlesztő munkával építettünk egy olyan nitró vezérlő computert ami teljes biztonsággal alkalmazható az ÖSSZES autó típusra akármilyen új típus. Minden olyan funkciót tud ami jó a normál felhasználóknak és megfelel a legkomolyabb verseny igényeknek, na és persze a Magyarországi illetve Európai igényeknek lehetőségeknek és az EU szabványoknak.

"Mert a tárgyakat, a lakást, kocsit, pénzt elvehetik tőlem vagy elveszíthetem, de azokat az élményeket amiket egyszer átéltem azt senki sem tudja elvenni. Mert pl. amikor elutaztam Egyiptomba, vagy síelek, búvárkodom, vagy szeretkezem amit ott érzek, látok stb. az az enyém.
Ugyanezt érzem amikor nitrózom, azt az élményt amit Nitróval a Hondám nyújt az az enyém és ez fantasztikus!..."
Honda Civic 1.6 VTI - Zsolt -


Kattints ide és folytasd a 4. résszel!

(Extrém teljesítmény gyári autókra szabva cikk fejezete.)


____________________________________________________________________________________________________

Lóerőre szomjazom! Hírlevél

Hírlevelünkben hónapról hónapra a nitróval, a tuninggal, teljesítmény növeléssel kapcsolatos érdekes hírekről, eseményekről adunk tájékoztatást és közérthető leírást.
Ha esetleg még nem jelentkeztél volna, kérlek kattints ide és jelentkezz most!


>
nitrosystem.hu
"ahol csak a teljesítmény számít..."